Enduro Team Hungary

Bemutatkozás

Az Enduro Team Hungary 2021-ben jött létre azzal a céllal, hogy a FIM Enduro GP mezőnyének állandó résztvevője legyen. Az első szezon tanulóév volt a csapat számára, hiszen magyar enduro-versenyző korábban ilyen környezetben még nem szerepelt a világbajnokság programjában. A csapat két sportolóval, Zsigovits Norberttel és Szőke Márkkal vett részt a versenyeken.

Az első Enduro GP-szezonja során az Open 4S kategóriában Zsigovits Norbert világkupa-futamokat nyert és az összetett pontverseny 2. helyén zárt KTM EXC típusú motorjával. Ez a reálisan elérhető legjobb eredmény volt, hiszen a csapat a szezon első fordulóján nem vett részt.  

Csapattársa, Szőke Márk két alkalommal szintén dobogóra állhatott az Open 2S kategóriában, de a Sherco SE 300 Racing nyergében versenyző motoros legnagyobb sikere az volt, hogy a MOTAM, a Fit4Race és a Fájdalom Ambulancia együttműködésével néhány hét alatt felépült egy súlyos sportsérülésből, és Portugáliában két 2. helyet ért el.  

A csapat 2021 decemberétől rajthoz áll a FIM SuperEnduro versenysorozatban is; Zsigovits Norbert továbblépett a junior-világbajnokságba, Szőke Márk az Európa-kupában versenyez. A négyfordulós sorozat második állomása 2022. február 5-én a Papp László Budapest Sportaréna.

versenymotorok

Zsigovits Norbert a világkupában egy 350 köbcentiméteres, négyütemű KTM EXC nyergében versenyez az „Open 4S” kategóriában. A motor közel áll a szériaváltozathoz, de speciális futóművet kapott. A SuperEnduro GP versenyein egy könnyebb, kétütemű KTM EXC 300-as motorkerékpárt használ.

Szőke Márk egy többszörös világbajnok francia gyártó 300 köbcentiméteres, kétütemű motorját választotta, egy Sherco SE 300 Racinget használ a versenyeken az „Open 2S” kategóriában. Ez is szériaközeli motor, a kipufogórendszer és a teleszkóp egyedi kialakítású.

Enduro-versenyzés

A klasszikus endurózás lényegében raliverseny két keréken: a versenyzők etapokat és speciál szakaszokat teljesítenek, az etapok a speciálok közötti összekötő szakaszok, ezek versenytől függően 50-60 kilométer hosszúak, de egyenként maximum 2,5 óra időtartamúak lehetnek, így a napi versenytáv maximum 7,5 óra. A világbajnokságon az összekötő szakaszokat is etapidő alatt kell teljesíteni, a lehető leggyorsabban. Az adott napi rajt általában 9 órakor történik, az első egy körpályán rendezett speciál szakasz, ez lehet cross, enduro vagy extreme. A speciál szakaszok közötti különbségek a pálya jellegéből adódnak. 

Enduro tesztnek nevezik a jellemzően erdőben, fák között, különböző természetes akadályokon, hegyvidéken zajló szakaszokat, ezeken maximum 50 km/h a megengedett átlagsebesség és körülbelül 10 perc al2att teljesíthetők. A motocross-szakaszok nyíltabbak, réten, crosspálya környezetében motoroznak a versenyzők körülbelül 5-10 percet. Az extreme tesztek nehéz, látványos szakaszok épített és természetes akadályokkal, például folyó- vagy patakmederrel, sziklás feljáróval vagy köves lejtővel, a hosszuk 2-3 perc, az átlagsebesség nem haladja meg a 30 km/h-t. A világbajnokságban péntekenként van egy szuperteszt, amit épített, parallel pályán rendeznek meg, itt párosával indulnak a versenyzők, az eredményeik az összetett értékelésben nem számítanak, de a sorrend függvényében időjóváírást kapnak a következő napi összidőből.

Az összetett értékelés az autós raliversenyekhez hasonlóan az adott napi összesített időeredmények alapján alakul ki, ezt az időjóváírás, a korai- vagy késői érkezések, illetve különböző szabálytalanságok miatt kiosztott büntetések is befolyásolják. A nap végén az a versenyző a győztes, aki a legrövidebb összidővel teljesíti a szakaszokat. A világbajnokságon a szombati és a vasárnapi versenynapokat is külön értékelik, a győztes 20 pontot kap. A versenyzők több kategóriába sorolva küzdenek meg egymással: a GP-ben a gyári támogatású résztvevők indulnak, az „open” a privát versenyzőket vonultatja fel, emellett veterán és női kategóriát is szerveznek, valamint a junior (23 éves kor alatt) és az ifjúsági (19 éves kor alatt) korosztály tagjai is versenyezhetnek. A kategóriákat további osztályokra bontják az ütemek száma és a  motorok hengerűrtartalma alapján. 

SuperEnduro-versenyzés

A SuperEnduro GP fordulói jellemzően egynapos események, amelyek során három kategóriában küzdenek a versenyzők egymással rövid, néhány perces futamok keretein belül, általában sportcsarnokokban. A sportág lényegében az enduro, a motocross és a trial versenyzés ötvözete, az edzéseken az óra ellen kell hajtani, a futamokon viszont test-test elleni küzdelem is zajlik. Különböző szekciók vannak, akadnak endurós, jellemzően fa- és kőakadályok, vannak motocross-elemek, például ugrók, hullámsorok, mandinerek, kanyarok, és vannak trialos ügyességi elemek is, előfordulhatnak magasabb építmények is.

A pilóták három kategóriában mérhetik össze erejüket: a Prestige-ben olyan világsztárok versenyeznek, mint Cody Webb, Colton Haaker, Jonny Walker, a tavalyi világbajnok Billy Bolt, a hatszoros világbajnok Taddy Bazusiak és a sportág első világbajnoka, David Knight. A csúcskategória mezőnye a lengyel, a magyar és a német fordulók után Izraelben is pályára lép.

A Junior kategóriában szintén nagy küzdelem jellemző, itt szerepel Zsigovits Norbert is, aki korábban már szerencsét próbált ebben a mezőnyben, legutóbb viszont az Európa-kupában indult, ahol idén Szőke Márk képviseli az Enduro Team Hungary csapatát. Ezek mellett betétfutamokat is tartanak, külön versenyszámot írnak ki gyerekek részére is.

Superenduro Versenynaptár

2021. december 4.

Łódź

Lengyelország

2022. február 5.

Budapest

Magyarország

2022. március 19-20.

Riesa

Németország

hírek

Közösség

Partnereink

KÉRDÉSE VAN?