A gokartozásról

A gokartozás az Egyesült Államokban jött létre az 1950-es évek során, majd Európában is sikeressé vált, és a motorsportok egyik önálló ágaként működik. Napjainkban szinte elengedhetetlen belépő a pályaversenyzés csúcskategóriáiba készülő tehetségek számára, az 1980-as évek óta a Forma-1-es pilóták is jellemzően valamilyen gokartbajnokságban állnak először rajthoz. Az alsó korhatár 7-9 év, a fiatalok általában 16 éves korukban váltanak versenyautókra, de sokan még felnőttként is gokartoznak és itt építenek pályafutást, mások edzésmódszerként alkalmazzák ezt a versenyzési formát. A gokartozás rendkívül hasznos, mert segít elsajátítani a versenyzés írott és íratlan szabályait, a hétvégék lebonyolítását, alapvető járműdinamikai összefüggéseket és felkészíti a sportolókat arra, hogy később erősebb és gyorsabb versenyautókkal is pályára léphessenek.

Az autósportokhoz hasonlóan a szabályozói feladatokat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) látja el a Nemzetközi Gokartbizottság (CIK) révén, ennek elnöke a korábbi F1-es pilóta, Felipe Massa. Az FIA-CIK világ- és Európa-bajnokságai mellett különböző gyártók önálló versenysorozatokat is szerveznek, ilyen a 2018-ban újraindított, nyugat-európai pályákon zajló Rotax Max Challenge Euro Trophy és a Central European Rotax Max Challenge, amit közép-európai helyszíneken rendeznek meg. A Rotax a kanadai Bombardier szabadidősportra szakosodott márkája, a Senior kategóriában a 125 Senior MAX típusú motort használják 30 lóerős maximális teljesítménnyel, sebességváltó nélkül.

Partnereink

KÉRDÉSE VAN?