Küzdelmesen alakult a TCR Italy versenysorozat második fordulója Losonczy Levente számára az olaszországi Misanóban, de az Aggressive Team Italia versenyzője így is gyarapította pontjai számát és a 25 éven aluli versenyzők kategóriájában dobogós helyezést is elért.

A fiatalon elhunyt gyorsaságimotoros tehetségről, Marco Simoncelliről elnevezett Misano World Circuit fogadta a TCR Italy sorozat mezőnyét, amelyben Losonczy Levente is rajthoz áll az Aggressive Team Italia színeiben. A győri versenyző lendületben érkezett a bajnokság második fordulójára, hiszen az idénynyitó, imolai versenyhétvégén dobogós eredményt ért el.

Misano új kihívást jelentett, elsősorban azért, mert a szabályok szerint minden Hyundai Elantra N TCR típusú autó 30 kg plusz súlyt kapott, és az időmérő edzést is áthelyezték péntek estére, a szokásos, szombat délelőtti időpont helyett. A megszokottnál hűvösebb körülmények és a népes, 35 fős mezőny megnehezítette az időmérős szereplést, ami később Levente egész hétvégéjére kihatással volt.

„Imolához hasonlóan Misanóban is arra hajtottam, hogy bekerüljek a legjobb 8 közé az időmérőn, de most nem volt szerencsém és a 35 fős mezőnyben nem tudtam tiszta kört futni. Nagyon szoros a küzdelem és a legjobb köröm felénél utolértem egy ellenfelet, aki mögött pont annyi időt vesztettem, amennyi végül hiányzott” – nyilatkozta Levente az időmérő edzés után.

A hétvégét a pontverseny 4. helyén kezdő pilóta a 15. helyről, a mezőny sűrűjéből indult, a rajt utáni kavarodásban átmenetileg visszaesett a 17. pozícióba, majd körről körre egyre előrébb lépett és a három biztonsági autós fázist is kihasználva a 10. helyezett lett és dobogós helyet ért el a 25 éven aluli versenyzők értékelésében.

A szabályok szerint a vasárnapi rajtrácson csak az időmérő első 8 helyezettjének sorrendjét fordítják meg, így Levente a második futamot ismét a 15. helyről kezdhette. Remek rajtjának köszönhetően azonnal a 11. helyre ugrott, a továbbiakban viszont kétszer is nekimentek az ellenfelei, és egy versenyszituáció miatt időbüntetést is kapott.

„A rajtot nagyon jól elkaptam, már az első kanyarnál előztem kettőt és jól jöttem ki az előttem lévő balesetekből is. Az első kör végén egy Honda 50 méteres távolságból, fékezés nélkül belém rohant. A kavicságyba csúsztam és sok pozíciót vesztettem. A biztonsági autós fázisokat is kihasználva próbáltam visszajönni, de az ütközés után az autó már nem volt tökéletes. A tempó ekkor még jó volt, de az egyik újraindítás után egy előzés közben ismét nekimentek az autómnak. Esélytelen volt a folytatás, ezért ki is álltam” – összegzett a győri versenyző.

„A rajt és az első kör nagyon jól sikerült, ezek pozitívumok, mindenkinek nagyon tetszett a helyezkedés és a helyzetfelismerés is, a többi rajtam kívül álló körülmény volt. Köszönöm az egész hétvégi munkát a csapatomnak, Pepe Oriolának, Hatvani Bálintnak és a Fit4Race-nek, valamint édesapámnak és a szponzorainknak a támogatást!”   

A hétvége eredményei alapján Losonczy Levente 12 pontot gyűjtött, így 60 ponttal a TCR Italy sorozat összesített 8. helyén, valamint a 25 éven aluliak értékelésében a 3. helyen várja a bajnokság következő fordulóját, ami június 9-11. között esedékes. Leventére előtte érettségi vizsgák várnak, majd legközelebb május 26-28. között áll rajthoz a TCR Europe mezőnyében, a legendás Spa-Francorchamps-ban.