Az olaszországi Cremonában zárult az idei gokart Európa-bajnokság, Molnár Martin pedig a hétvége kezdetétől bizonyította, hogy az élmezőnyben a helye.

Az FIA gokart Európa-bajnokság negyedik, egyben utolsó fordulóját rendezték a hétvégén az olaszországi Cremonában, és akárcsak az eddigi Eb-futamokon, Molnár Martin most is ott volt az OK-kategória mezőnyében. Az Energy Corse magyar versenyzőjének 64 riválissal kellett megküzdenie az észak-olasz pályán, amelyet természetesen jól ismer, így kezdettől fogva remek tempót diktált.

A Hungarian Motorsport Academy által támogatott versenyző a hétvége nyitányán a 4. időt érte el csoportjában az időmérő edzésen, ami összesítésben a 10. helyezést jelentette. Azt már ekkor tudta, hogy az öt előfutamból háromban is a külső ívről rajtolhat majd, ami ezen a pályán nem előnyös, a tempója viszont a folytatásban is megvolt, így két előfutamot is a legjobb 5-ben zárt, míg egyszer 6.-ként, egyszer pedig 10.-ként intették le. Sajnos azonban a szombati második előfutamban az első helyért csatázva megállt a motorja és kiesett.

Ez természetesen rányomta a bélyegét az előfutamok összesített eredményére, Martin így a 22. helyről kezdhette az elődöntőt, amit a 14. pozícióban fejezett be, majd a döntőben a 29. lett.

„Noha jól indult, mivel a warm upon a leggyorsabb voltam, végül nem a hétvége utolsó napja alakult a legjobban a számunkra. A vasárnapi Warm up-on még stabil különbséggel voltam a leggyorsabb, de ehhez az időmhöz képest közel egy másodpercet lassultam a döntőre. Egy harcos elődöntőben még második leggyorsabb voltam a pályán, de utána a döntőre feltettük a négy új gumit, de ezekkel körönként 6 tizedes hátrányba kerültem az élmezőnyhöz képest, ezért folyamatosan estem vissza. Most nyári szünet következik, én is pihenni fogok, de előtte szeretném megköszönni az eddigi munkát csapatomnak, az Energy Corse Racing Karts-nak, a kiválóan felkészített Tm Kart motorokat a Machac Motors-nak, valamint az erőfeszítéseket az edzőimnek és a támogatást partnereimnek, családomnak, a MOTAM-nak és a Hungarian Motorsport Academy-nek.”

 

Molnár Martin, OK eredmények

Résztvevők: 65
Időmérő csoport: 4.
Időmérő összesített: 2.
C-D előfutam: 6.
B-D előfutam: 10. (büntetéssel)
A-D előfutam: 5.
D-F előfutam: 21. (kiesett)
D-E előfutam: 5.
Előfutamok összesített: 22.
Elődöntő: 14.
Elődöntő utáni összesített: 22.
Döntő: 29.