Tíz ponttal vezeti a brit Forma–4 bajnoki összetettjét Molnár Martin. A Virtuosi Racing versenyzője Thruxtonban magyar sporttörténti sikert ért el, amikor első magyarként tudott nyerni FIA által felügyelt F4-es bajnokságban, ezt a teljesítményt pedig rendkívül...
Molnár Martin az összetett második helyéről vág neki a brit F4 idei negyedik versenyhétvégéjének Thruxtonban, ahol reményei szerint akár az első futamgyőzelem is összejöhet. Idei negyedik versenyhétvégéjével folytatódik a brit Forma–4-es bajnokság. Donington,...
Molnár Martin is részt vesz a Forma–1-es Brit Nagydíj történelmi hétvégéjén, amelyen egyedülálló módon nemcsak az F2 és F3, hanem a Forma–4-es kategória is képviseltetni fogja magát a száguldó cirkusz betétsorozataként. Történelmi eseménnyé vált az idei, július 4-e és...
Négyre növelte dobogós helyezéseinek számát, és már a második helyen áll az összetettben Molnár Martin a brit Forma–4-ben. A magyar versenyző Snettertonban kétszer is balszerencsés volt, de így is szerzett egy második helyet. Molnár Martin a bajnoki összetett negyedik...
A harmadik forduló következik a brit F4-ben, ráadásul Molnár Martin csapata, a Virtuosi Racing számára különösen kedves helyszínen. A magyar versenyző újabb sikeres hétvégével örvendeztetné meg övéit Snettertonban, az év egyik legnehezebb pályáján. A hétvégén a...
Újabb sikeres hétvégét teljesített Molnár Martin a brit Forma–4-ben. A Virtuosi Racing magyar versenyzője két dobogós helyezést ért el Silverstone-ban, a hétvége utolsó futamán pedig az övé lett a leggyorsabb kör. Egy héttel a szezonnyitó doningtoni forduló után már...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek