Ismét Valenciában, de ezúttal már az FIA gokart Európa-bajnokság első fordulójában versenyzett Molnár Martin. A 14 esztendős sportoló egész hétvégén jó tempót diktált, aminek végül meglett a jutalma.

A Champions of the Future Euro Series nyitánya után az FIA gokart Európa-bajnokság idei kiírása is Valenciában, a Kartodromo Internacional Lucas Guerrero versenypályán rajtolt el. Molnár Martin az Eb-rekordot jelentő 90 fős OK-mezőnyben küzdött a minél jobb eredményekért, és már a hétvége kezdetén látszott, hogy hasznosítani tudja a két héttel korábbi tapasztalatait.

Az Energy Corse gokartosa a COTF-en versenyzett először ezen a helyszínen, így az a hétvégéje még javarészt arról szólt, hogy a lehető legjobban elsajátítsa a pályát és a WSK-ban megszokottól eltérő gumikat. Az Eb-n viszont kezdettől fogva a teljesítményre koncentrálhatott, aminek köszönhetően az időmérőn 6. helyezést ért el a csoportjában, és mindössze 8 századmásodperccel maradt el a legjobb időt futó riválisától.

Az erős kezdést pedig erős folytatás követte: a 14 esztendős sportoló mind az öt előfutamban a legjobb tízben zárt (háromszor lett 7., egyszer 9. és egyszer 10.), majd egy 10. helyezéssel az elődöntőben is megismételte ugyanezt. A döntőt a 22. helyről kezdhette, de itt is sikerült javítania, aminek köszönhetően a 14. helyen intették le.

„Már pénteken látszott, hogy javult a tempónk a két héttel korábbihoz képest. Az első előfutamban néhány kisebb hiba ellenére is kilencedik lettem, a másodikból pedig kihoztam a legtöbbet a hetedik hellyel. Szombaton jól tudtam alkalmazkodni az új gumikhoz, valamint a rajtok is jól sikerültek és továbbra is rendben volt a tempónk, amit a vasárnapi elődöntőre és döntőre is át tudtunk menteni a megfelelő beállításoknak és áttételezésnek köszönhetően.”

„Végül sikerült jó helyen zárni a döntőt, jókat csatáztam a 22. helyről rajtolva, amivel elégedett vagyok. Akárcsak az elődöntőben, a döntőben is visszaestem egy kicsit a rajt utáni kavarodásban, de mindkét alkalommal visszakapaszkodtam, szóval jól alakult a záró nap és a teljes hétvége. Ezúton is köszönöm a munkát az Energy Corse-nak, a remekül felkészített motort a Machac Motorsnak, valamint a támogatást a csapatomnak, partnereimnek, a családomnak, a MOTAM-nak, a HUMDA Academy-nek, a coach-omnak, Antonio Gallucciónak és a szerelőmnek, Andrea Terronnak.

Molnár Martin, OK-eredmények

Résztvevők: 90
Időmérő csoport: 6.
Időmérő összesített: 18.
E-F előfutam: 9.
C-F előfutam: 7.
B-F előfutam: 10.
D-F előfutam: 7.
A-F előfutam: 7.
Előfutamok összesített: 22.
Elődöntő: 10.
Döntő előtti összesített: 22.
Döntő: 14.