A Champions of the Future Euro Series első fordulójában, több mint 80 fős mezőnyben folytatja idei szezonját Gender Tamás Junior. A 12 esztendős gokartversenyző sérülésből tér vissza, célja pedig az, hogy a versenyhétvége minden pillanatát kiélvezze.

A Vezúv mellől a Baleár-tenger partjára, a már most is szinte nyári melegben fürdő Valenciába látogatnak el az európai gokartos élmezőny OK és OKJ-kategóriájának versenyzői, hogy részt vegyenek a Champions of the Future Euro Series idei első fordulójában. Utóbbi géposztályban szerepel Gender Tamás Junior is, akinek indulása egy ideig kérdéses volt a valenciai nyitányon.

A Parolin Racing Kart versenyzője az előző héten, a WSK Super Master Series Sarnóban rendezett fordulóján ugyanis bordasérülést szenvedett, ami miatt kénytelen volt kihagyni a teljes vasárnapi napot.

„A sarnói versenyhétvége szombati napja óta minden erőmmel azon vagyok, hogy minél hamarabb teljesen rendbe jöjjek. Az elmúlt napokban orvosi kezelés alatt álltam, végül pedig az orvosommal konzultálva úgy döntöttünk, hogy elutazunk Valenciába. A csütörtöki szabadedzésen még éreztem a sérülésemet, de nem hátráltatott a pályán, úgyhogy megyünk tovább, és készülünk a hétvége folytatására” – tekintett előre a HUMDA által támogatott sportoló.

„Számomra ez egy nagyon fontos verseny, hiszen először állok rajthoz a Champions of the Future Euro Series-ben. A pályát szeretem, versenyeztem már rajta korábban, gyors és technikás aszfaltcsík. A fő célom most az, hogy élvezzem a versenyhétvégét, és problémamentesen tudjak gokartozni. Utólag nézve jó döntés volt, hogy visszaléptem az előző verseny utolsó napjától, mert ezért lehetek most itt.”

A Kartodromo Internacional Lucas Guerrero versenypályán tartott első fordulóban hatalmas mezőny gyűlt össze az OKJ-kategóriában, amelyben több mint 80 gokartos mérkőzik majd meg.

A márciustól szeptemberig tartó, ötfordulós Champions of the Future Euro Series-nek az idei a negyedik kiírása, korábban pedig olyan nevek is rajthoz álltak itt, mint a McLaren juniorjaként az idén a Prema Racinggel teljes Forma-4-es szezont teljesítő Ugo Ugochukwu, vagy a Mercedes által felkarolt, már most a jövő Forma-1-es világbajnokának kikiáltott Andrea Kimi Antonelli.

Az első előfutamokat mindkét kategóriában március 10-én, pénteken rendezik, majd szombaton jön a folytatás, vasárnap pedig a döntő és az elődöntő.

A hétvége pontos menetrendjét, eredményeit és élő közvetítését ITT találja.