Billy Boltot ünnepelte a Papp László Sportaréna 9000 fős közönsége, a brit szupersztár ugyanis elképesztő tempót diktálva, szenzációs teljesítménnyel nyerte meg mindhárom budapesti futamot. A Prestige-kategória magyar újonca, Zsigovits Norbert legjobb helyezését szerezte hazai pályán (hetedik lett), míg az Európa-kupa mezőnyben vitézkedő Szőke Márk a második futamon aratott parádés győzelmével harmadik helyen zárta a napot.

Először is mindenképp meg kell említenünk, hogy korábbi motokrossz vb-menőnk, Németh Kornél olyan pályát épített az arénába, hogy még az igazi ínyencek is megnyalták utána mind a tíz ujjukat. Az ugratók látványosak voltak, a mátrixba olykor még a legjobbak bicskája is beletört, a sziklás szakasz pedig elképesztő erőt és összpontosítást kívánt. Ahogyan egyébként az egész verseny, amelyen sajnos történtek hatalmas bukások is, ami nem ritka ebben a sportágban – valaki viccesen meg is jegyezte: a depóban az emberek többsége vagy a futamára készül beöltözve, vagy sántít. Esetleg mindkettő.

Az esélyesek közül először Taddy Blażusiak kötött közelebbi ismeretséget az aréna talajával, szerencsétlenül földet érve a cél-ugrató után, de szerencsére neki nem lett baja, a svéd Eddie Karlssont azonban további kivizsgálásra kórházba kellett szállítani egy hasonlóan peches földet érés után.

Billy Bolt ezzel szemben úgy motorozott, mintha rá nem is hatna a gravitáció, ennél tökéletesebben nem is alakulhatott volna a versenye: megnyerte a superpole-t, majd pedig mindhárom futamot, ami azt jelenti, hogy maximális pontszámmal fejezte be a magyar viadalt.

Nem volt könnyű győzelem, de nagyon örülök neki. Akciódús napon vagyunk túl, a második futam különösen izgalmasan alakult számomra, de minden jó, ha jó a vége – a három győzelemmel elégedett lehetek” – értékelt Bolt, aki Jonathan Walkert és Cody Webbet utasította maga mögé Budapesten. Az összetett pontversenyben pedig növelte előnyét.

Zsigovits Norbertnek ez a tanulóéve a superenduro-vb királykategóriájában, így számára minden megtett méter elképesztően hasznos. A budapesti viadalon pedig hazai közönség előtt érte el eddigi legjobb döntős helyezését – a harmadik futamon hetedikként ért célba.

Az első futamot elkapkodtam, túlságosan ideges voltam, a második és a harmadik azonban egész jól sikerült, magabiztos, jó tempót diktáltam – mondta Zsigovits. – A hetedik helynek örülök, persze tudom, hogy a sok sérült miatt is sikerült megszereznem, mégis jó érzés, hogy éppen hazai közönség előtt jött össze. Az előzéseknél hallottam, hogy biztatnak, nagyon jólesett.”

Szőke Márk: „Egész nap feszült voltam, aztán a második futam rajtja előtt úgy döntöttem, ideje elkezdeni élvezni a versenyt. Úgy mentem át a mátrixon, amelybe sokak bicskája beletört, mint kés a vajon, és amikor az utolsó métereken az emberek elkezdtek éljenezni, minden stressz lement rólam. Elképesztő érzés volt ott állni a magyar közönség előtt, amely engem ünnepelt.” Szőke ezzel az eredménnyel az Európa-kupa összetett második helyén végzett, míg a szintén hatalmasat küzdő Liszka Roland pontazonossággal lett harmadik. „A koncentrációmmal volt egy kis gond, ebben mindenképpen fejlődni kell, és akkor talán még futamot is nyerhetek. A mátrixszal többször is meggyűlt a bajom, összességében nagyon küzdelmes napon vagyok túl” – mondta Liszka, akit az első futamon harmadikként intett le a kockás zászló (állva ünnepelte a közönség) a másodikon pedig hetedik lett.