A sérülése miatti kényszerszünet után a HUMDA Academy versenyzője, Gender Tamás Junior augusztusban először állt ismét rajthoz. A hosszabb kihagyás után nagyon motiváltan tért vissza a versenypályákra a Campionato Italiano ACI Karting bajnoki sorozatában. Szeptember első hétvégéjén a Kartodromo La Conca versenypályán, Muro Leccese-ben a WSK SUPER CUP BY MINI első fordulójában láthatják a szurkolók versenyezni.
Sikeres visszatérésként könyvelhette el augusztusban az Olasz Bajnokság 4. fordulóját Gender Tamás Junior. A Circuito Internazionale Napoli-n megmutatta, hogy az ellenfeleknek továbbra is komolyan számolniuk kell vele! Az erős nemzetközi mezőnyben számos nemzet 260 indulója mérte össze tudását és felkészültségét több kategóriában. A versenypálya 1999 óta a világ legrangosabb gokartversenyinek, Európa-bajnokságoknak és világbajnokságoknak a helyszíne. Az aszfaltcsík ikonikus jelleggel bír, hiszen olyan nagyságok edzettek és versenyeztek itt rendszeresen, mint Ayrton Senna vagy Michael Schumacher. Majd minden Forma-1-es pilóta ismeri ezt a tradicionális helyszínt, és most a magyar tehetségnek is lehetősége nyílt ott ismét letenni névjegyét.
A pálya vonalvezetése nem volt ismeretlen Gender Tamás Junior számára, hiszen tesztelt és versenyzett már többször ezen a gokartpályán, ahol kimagasló szerep jut a szélárnyéknak. Izgatottan és motiváltan várta a hétvégét és a versenyt, amelyen célja az volt, hogy újra visszarázódjon a versenyzésbe.
A visszatérés sikeres volt. A magyar gokarttehetség bebizonyította, hogy teljes mértékben felkészült csapata, a Parolin Racing Kart, coacha, Felice Tiene, a Fit4Race és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Szerencsére teljesen felépülve, gyorsan visszaszokott a versenyzéshez, jól alkalmazkodva a mezőnyhöz. Nagyon jó részeredményeket könyvelhetett el, annak ellenére, hogy ezúttal a döntőbe jutás nem sikerült.
A Sarno-i verseny után azonnal a következő versenyhelyszín felé vette az irányt a fiatal gokartos, ahol tréningezve várja a folytatást a Kartodromo La Conca versenypályán. Muro Leccese-ben a WSK SUPER CUP BY MINI első fordulójára kerül sor. A kimondottan nehéznek számító versenypályán közel 60 fős mezőnyben kell megméretnie magát.
Gender Racing Team