Elérkezett az idei utolsó versenyéhez a brit MINI CHALLENGE mezőnye, amely Brands Hatch-ben lép pályára a hétvégén. Az EXCELR8 Motorsport színeiben rajthoz álló Rácz Gerinek egyetlen célja marad erre az évre: bebiztosítani a második helyet az újoncok értékelésében.

Utolsó fordulójához érkezett a MINI CHALLENGE JCW 2022-es idénye, ami egyben azt is jelenti, hogy Rácz Gerinek három futama van hátra az idei szezonból. Az EXCELR8 Motorsport magyar versenyzője Silverstone-ban, a legutóbbi versenyhétvégén eddigi legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtotta, aminek köszönhetően mindhárom futamon az első tízben végzett.

Noha az újonc értékelés első helye már az előző fordulóban eldőlt, a második pozícióban álló, a HUMDA Academy támogatásával versenyző magyar pilótának minden esélye megvan rá, hogy a második legjobb újoncként zárja az évet. „Elvárom, hogy a második hely azért meglegyen. A tempóm megvan hozzá, csak összeszedett hétvégét kell teljesítenem, és nem szabad hibáznom, mert nagyon kicsik a pontkülönbségek” – tekintett előre a 16 esztendős pilóta az év utolsó három futamára.

A szezon során eddig néhány alkalommal hosszú heteket, nem egyszer egy teljes hónapot kellett várnia a mezőny tagjainak, mire újra versenyezhettek, de most két hét sem telik el aközött, hogy Silverstone-ban legutóbb autóba ültek, és Brands Hatch-ben ismét pályára lépnek a pénteki teszten.

„Örülök, hogy kevesebb, mint két héten belül ismét autóba ülhetek, mert ilyenkor még frissek az emlékek, nem esem ki a ritmusból. Ami az előttünk álló versenyhétvégét illeti, biztos vagyok benne, hogy nagyon izgalmas lesz, hiszen ez a szezonzáró, és mindenki még utoljára meg akarja majd mutatni az idén, hogy mit tud valójában. Persze, azt nem mondom, hogy nemtörődöm módon fognak versenyezni, de év közben azért ott motoszkál a fejekben, hogy amennyiben valaki nagyon összetöri az autóját, esetleg lemaradhat egy-egy tesztről, ne adj’ isten versenyről. Itt viszont ilyesmitől már nem kell tartani. Én is biztosan úgy fogok hozzáállni, hogy apait-anyait beleadok, és mindent megteszek azért, hogy pozitívan zárjam a szezont” – tekintett előre Geri

tEgyik szentélyből a másikba

Angliában a legtöbb versenypálya igencsak gazdag történelemmel bír, de talán Silverstone és Brands Hatch mind közül kiemelkedik, így a MINI CHALLENGE mezőnye néhány héten belül ismét a szigetország egyik ékkövében versenyezhet. Már önmagában az különlegessé teszi a Kent megyében található aszfaltcsíkot, hogy ez volt Anglia első, kimondottan versenyzésre leaszfaltozott pályája, és illusztris versenyzőkből sincs hiány a hely történetében: Olyan legendák versenyeztek és nyertek itt, mint Stirling Moss, Jim Clark, Jack Brabham vagy Ayrton Senna, emellett – hogy a motorversenyzőkről is megemlékezzünk – Barry Sheene, vagy Carl Fogarty. Aki itt pályára lép, a motorsport történelem részesének érezheti magát.

Nyert itt a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton is, persze nem a királykategóriában, hiszen az F1 legutóbb 1986-ban tette tiszteletét a pályán, hanem a Formula Renault 2.0 UK-ben (az Indy-nyomvonalon), de a brit F3-ban is versenyzett itt, bár arra vélhetően nem szívesen emlékszik vissza, hiszen az első versenyhétvégéjét teljesítve összeütközött a csapattársával, majd a falnak csapódott, és elveszítette az eszméletét. A komoly sérüléseket szerencsére megúszta, de egy éjszakát így is kórházban kellett töltenie, és a mai napig ez számít pályafutása egyik legnagyobb balesetének.

A britek egy másik világbajnokának, Nigel Mansellnek ugyanakkor például jóval szebb emlékei is vannak Brands Hatch-ből, hiszen 1985-ben itt aratta első Forma-1-es győzelmét, majd 1986-ban az utolsó, ezen a pályán rendezett F1-es futamon is ő nyert.

A pálya megtartotta a régi karakterét

Brands Hatch egyike azon pályáknak, amelyek a biztonsági feltételek javítása ellenére megmaradtak annak a klasszikus versenyhelyszínnek, amely egykor annyira kedveltté tette őket. A MINI CHALLENGE ráadásul az idei első látogatásával ellentétben nem a 2 km-nél is rövidebb Indy-pályát, hanem a 3916 méter hosszú Grand Prix-nyomvonalat fogja használni a hétvégén, amely tele van lejtős szakaszokkal és tempós kanyarokkal.

„Az előző Brands Hatch-i látogatásunk nem sikerült valami jól, de azóta rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Remélem, hogy ezúttal nem fog esni az eső, habár abban az esetben a pálya azon része, amelyet kevesebbet használnak, nem fog annyira csúszni, hiszen nincs annyira felgumizva. Száraz körülmények között viszont ez pont fordítva lesz, így nagyon résen kell lennünk” – tekintett előre a hétvégére Geri.

„Noha összehasonlítás szempontjából kétségtelenül hasznos lenne, ha ismét az Indy-nyomvonalon versenyeznénk, mert akkor pontosan össze lehetne vetni a szezon eleji teljesítményemet a mostanival, azért örülök neki, hogy a Grand Prix-pályát fogjuk használni, mert ez egy valódi, vérbeli versenypálya, amelyen jobb vezetni.”

„Korábban ezen a nyomvonalon is teszteltem a szezon közben, és egyértelműen élvezetesebb és gyorsabb, mint a rövidebb kör. Persze, több lehetőség van a hibázásra, és ami különösen nehézzé teszi, hogy a brit pályákhoz hasonlóan a fehér vonal mögött egyből kezdődik a fűsáv, viszont itt a falak is igencsak közel vannak. Amennyiben valaki kicsit lesodródik a fűre a pálya hátsó részén, és nem sikerül azonnal korrigálnia, nagy eséllyel összetöri az autóját. Az biztos, hogy az időmérőn könnyebb dolgunk lesz a pálya hossza miatt, mivel így nem fog feltorlódni a mezőny, a versenyen viszont nehéz lehet majd előzni. Tulajdonképpen két helyen lehet próbálkozni, a kör elején a Druids-kanyarban, majd a végén a Stirling’s-ben. A pálya többi része eléggé gyors, kisebbek a féktávok, úgyhogy máshol nagyon nehéz lesz bebújni a rivális autó mellé.

Geri az újoncok értékelésében 352 ponttal áll a második helyen csapattársa, a 323 pontos Joshua Jackson előtt, míg az összetettben 30 versenyző közül a 12. pozícióból várja a folytatást, és a pontállások szorossága miatt jó szerepléssel itt még van esélye az előbbre lépésre.

A MINI CHALLENGE JCW Class hivatalos programja

Szombat

11.30 – 12.00: Időmérő edzés
14.50 – 1. futam, 20 perc
18.35 – 2. futam, 20 perc

Vasárnap

14.05 – 3. futam, 20 perc