Pályafutása
Gender Tamás Junior szó szerint beleszületett a versenyzésbe, ez édesapjának köszönhető, aki a legsikeresebb magyar formulaautós csapat, a Gender Racing Team alapítója. Tamás kisgyerekkora óta gokartozik, jelenleg 12 évesen az olasz Energy Corse gyári csapat versenyzője.
2020-ban a német VPD Racing versenyzője volt, a korábbi F1-es pilóta, Alexander Wurz fiainak csapattársaként szerepelt. 2020-tól az olasz Team Driver csapathoz, 2022-től pedig a legendás Parolin Racing Kart-hoz igazolt. 2023 júniusától a brit Forza Racing színeiben a WSK, Champions of the Future és CIK-FIA sorozatokban versenyez OK Junior kategóriában.

A csapat

A Forza Racing egy brit székhelyű nemzetközi gokart versenycsapat, amely a legmagasabb szinten versenyez a mind a junior, mind a szenior kategóriákban, és nagyszerű eredményeket ért el és CIK Európa-bajnokokat, brit bajnokokat és WSK győzteseket adott a sportágnak.
Karrier

Tomi 2022-től Junior gokart versenyzőként folytatja tovább karrierjét. A cél természetesen az F1, ezért családjával Olaszországba költözött, iskolai tanulmányait is itt folytatja, három nyelven (angol, olasz, spanyol) tanul.
Fontos számára, hogy csapatában a legjobb felkészítést kapja az előtte álló kategóriák sikeres teljesítéséhez.
Összesen 8 szakág 29 versenyzője, közülük 9 gokartos tehetség támogatásával indult el a HUMDA Academy utánpótlás nevelési rendszer. A versenypályákon már elért eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai és mentális alkalmasságot is vizsgálva állították össze a szakemberek a HUMDA Academy névsorát. Gokart kategóriában a 2022-es évben az egyik legfiatalabb versenyzőként Tomit is kiválasztották a programba, így a támogatás révén magasabb szintű bajnokságokban, professzionálisabb körülmények közt koncentrálhat a versenyzésre.
Versenynaptár
2023. január 26-29.
WSK Champions Cup
Olaszország
hírek
A hétvégén debütál új csapatában Gender Tamás Junior
A csapatot váltó gokartversenyző Cremonában mutatkozik be az Energy Corse színeiben.
Gender Tamás Junior új csapatnál folytatja gokartos pályafutását
A MOTAM-hoz tartozó tehetség az Energy Corse színeiben áll rajthoz a WSK a Champions of the Future és a CIK-FIA versenyeken
Nem volt meg a tempó az Eb-nyitányán
Gender Tamás Junior csupán három hellyel, de lemaradt az elődöntőről Valenciában.
Kövess engem
