A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség általános alelnökeként is közreműködik a hazai autósport fejlesztésében Őry Tamás, a TRP Hungary cégcsoport ügyvezető igazgatója. Több évtizede tartó pályafutása során az autósportban csapatvezetőként, versenyzőként és vállalkozóként is jelentős sikereket ért el.

Szujó Zoltánt választották elnökké a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség tisztújító közgyűlésén. Az újonnan felálló elnökség tagja Őry Tamás, a TRP Hungary cégcsoport ügyvezető igazgatója is. Az elnökség tagja Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Kálmán Péter gokart-csapatvezető és a HUMDA Gokart Stratégia megalkotója, Korda Erik rallyversenyző-csapattulajdonos, Rabócsi Tibor, a RabócsiRing versenypálya tulajdonosa és Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.

„Elsősorban az autósport szeretete motivált, hogy elvállaljam ezt a tisztséget. A sportban rengeteg régi ismerőst látok, akikkel 20 évvel ezelőtt a pálya szélén álltunk. Az akkor a magyar rally hőskora volt, rengeteg néző figyelte az eseményeket. Az autósport sokkal eladhatóbb volt, most a médiának és a támogatóknak sem elég vonzó az, ami a magyar autósportban történik. Úgy gondolom, tudunk abban segíteni, hogy promóteri szemlélettel felépítsük azt a keretrendszert, amelybe újból szívesen belépnek a támogatók. Márkaépítéssel, vonzó reklámfelületekkel és médiaeléréssel az igazi, vállalati szponzorok is megszólíthatók. Ezen szeretnék dolgozni és a saját vállalkozásaimban a menedzsment és a média kapcsán megszerzett tudásomat szívesen a szövetség rendelkezésére bocsátom” – nyilatkozta Őry Tamás.

Őry Tamás gyermekkora óta kedveli az autósportokat, a 2000-es évek elejétől Szabó Gergő és Turán Frigyes csapataiban dolgozott a hazai ralibajnokságban, 2003-ban csapattagként vett részt a rali-világbajnokság leghíresebb versenyén, a Monte-Carlo ralin, ahol Szabó Gergő indult egy Toyota Corolla WRC-vel, továbbá 2007-ben Magyarország első pontját szerezték az Intercontinental Rally Challenge sorozatban a Rally Russia versenyen. Az utóbbi években Kerék Balázs navigátoraként alkalomszerűen versenyzett a hazai rali-bajnokság első osztályában. 

Szakmai pályafutása során Őry Tamás széleskörű tapasztalatokat szerzett különböző üzleti tevékenységek révén, főként az informatikai biztonság területén. 2015-ben megalapította a Truck Race Promotion Kft-t, napjainkban a TRP Hungary csoportot alkotó vállalatok ügyvezető igazgatója. A cégcsoport a TRP Events révén autó-motorsport-rendezvények szervezésével és promóciójával, a Motorsport Talent Managementnél sportolók menedzselésével, a TRP Media égisze alatt kiadói tevékenységgel és tartalomszolgáltatással foglalkozik.