Sikeres visszatérés a gokartmezőnybe és az iskolapadba, rövid kitekintés a Formulaautók világába – ez jellemzi Gender Tamás Junior elmúlt heteit. A fiatal gokartos nyári sérülése ellenére nem tétlenkedett az év legmelegebb heteiben sem, szeptemberben aztán újult erővel láthatták a szurkolók a pályán.

Néhány hét kényszerpihenő után ismét versenyben vagyok – adta hírül szeptember elején Gender Tamás Junior. – Nagy csaták, szuper verseny – néhány szóban a hétvégi WSK Super Cup by Mini első fordulója. Ellenfeleimmel a WSK Promotion új szériájában csaphattunk össze a Kartodromo La Conca versenypályán. Muro Lecceseben ismét lendületet vettem, korábbi sérülésem sem hátráltatott a döntőbe jutásban. Voltak olyan futamok, ahol több helyet is sikerült javítanom rajtpozíciómhoz képest, annak ellenére, hogy ez a speciális burkolatú pálya a változó időjárási körülmények miatt mindannyiunk számára feladta a leckét – nyilatkozta visszatérése után Gender Tamás Junior, aki hangsúlyozta, hogy a támogatásért köszönet illeti csapatát, a Parolin Racing Kartot, coachát, Felice Tiene-t, a Fit4Race-t, az M.A. Engines-t, a Zele-Bau Kft.-t és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.-t.

A szeptember egyben iskolakezdést, a 2022/23-as tanév elindulását is jelentette számára. – Tanulmányaimra is nagy hangsúlyt fektetek a gokartozás és sportolás mellett. Nagyon motivált vagyok, hogy az iskolában is a lehető legjobban teljesítsek – húzta alá, hozzátéve, hogy már megszokta kis létszámú osztályát, s azt is, hogy egyszerre tanul angolul, olaszul és spanyolul. Előbbi ismereteknek nagy hasznát veszi a gokartpályán, de sikerrel kamatoztatta nyelvtudását a csehországi Brno-ban is, ahova egy hétvégi verseny erejéig elkísérte a Gender Racing Team-et.

Elmesélte, hogy visszatekintve a nyár számára hosszúnak tűnik, hiszen sérülés miatt versenyeket kellett kihagynia. S bár így sem tétlenkedett, unatkozott, hanem formában tartásán és gyógyulásán fáradozott, azért hiányzott számára a versenyek hangulata. – Lett egy bordasérülésem Ugento-ban, pedig a hétvégém teljesen tökéletes lehetett volna Gyors voltam, minden jó volt, csak az időmérőn kicsit feltartottak és 23. lettem az időmérőn. Az első versenyen 9 kör alatt 9. lettem a 23. helyről. És a második versenyen 23. helyről rajtoltam megint, és akkor a 7-es 8-as kanyarban ott történt egy baleset, két pilóta ütközött előttem. Az egyik pilóta megpördült, s én próbáltam kívülről megelőzni, de pörgés közben meglökte a hátsó kerekemet, s az darabokra tört és a gokartom váza is elhajlott. Ennek eredményeképp és is kipördültem a pályáról, majd kiszálltam a gokartból és nem igazán kaptam levegőt – elevenítette fel az eseményeket.

Gender Tamás Junior azonban az a versenyző, aki nem ismer lehetetlent. Ha a kvalifikáció nem sikerül az elképzelések szerint, akkor is az utolsó méterekig küzd. Erre jó példa volt az a verseny, ahol akár az előzés királya címet is megkaphatta volna. Franciacortán az időmérőn ismét feltartották, de a szabadedzésen gyors volt. Így 35. lett, mert nem volt mért köre, de aztán 9 kör alatt húszat előzött, aztán pedig a második versenyen 9 kör alatt 17-et. A harmadik versenyen 15-öt előzött, majd a váz állítása után 17 hellyel került előrébb jó gokartozásának köszönhetően.

A Gender Racing Team legifjabb versenyzője a szezont nem a Parolinnál kezdte. Édesapja komoly dilemma előtt állt, amikor döntenie kellett a maradás vagy a váltás mellett. Utóbbira voksolt és az elmúlt időszak őt igazolta, érdemes volt csapatot váltani. – Nagyon örülök, hogy csapatot váltottunk, az új csapatnál sokkal gyorsabbak vagyunk – mondta a gokartos, hozzátéve, hogy kifejezetten örül annak, hogy a szerelőjével sokat tud hülyéskedni is a szakmai munkán felül és gyorsan összeszokott a csapattal és a csapattársaival, ami nagyban elősegíti a sikeres versenyzést és a gokartteszteket is.

Gender Racing Team