A helyszín változatlan, a sorozat viszont immár az FIA gokart Európa-bajnoksága, amelynek első fordulóját rendezik a hétvégén. Az Eb tekintetében rekordnagyságú mezőnyben ott lesz a Parolin Racing Kart színeiben Gender Tamás Junior is.

Ismét Valenciában, a Kartodromo Internacional Lucas Guerrero versenypályán áll rajthoz Gender Tamás Junior. A Parolin Racing Kart versenyzője nem egészen két héttel ezelőtt ugyanezen a helyszínen vett részt a Champions of the Future Euro Series első fordulójában, amelyben egészen a döntőig menetelt. Most az FIA gokart Európa-bajnokság nyitányán lesz jelenése, méghozzá az Eb tekintetében a korábbiaknál jóval nagyobb, rekordot jelentő 92 fős mezőnyben.

A HUMDA által támogatott sportoló a legutóbbi versenyen rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodott az 1428 méter hosszú aszfaltcsíkon, amelyeket az Európa-bajnokságon is kamatoztathat. Jó hír továbbá, hogy teljes mértékben maga mögött hagyta korábban elszenvedett bordasérülését, így 100%-os erőállapotban várhatja a hétvégét.

Azt a hétvégét, amely több területen is újdonságokat tartogat: amellett, hogy először rendeznek Eb-futamot ezen a helyszínen, az FIA változtatott a pontrendszeren az időmérő és az elődöntő pontozását illetően, valamint a szövetség a saját fenntarthatósági stratégiájával összhangban az idei évtől 100%-ban fenntartható üzemanyagot használ az Európa-bajnokságban.

Ami Gender Tamás Junior felkészülését illeti, a szokásos mentális és fizikai tréningek mellett a közel kéthetes szünetnek köszönhetően ezúttal jutott idő egy kis kikapcsolódásra is. A 12 esztendős versenyző így részt vett a budapesti Hungexpón rendezett Automobil és Tuning Show-n, rövidebb nevén AMTS-en, ahol a Gender Racing Team bemutatta vadonatúj Forma-4-es autóját, illetve idei csapatfelállását. A legrangosabb hazai autós szakkiállításon emellett Gender Tamás Junior és a Parolin Racing Kart idei, OKJ-versenyeken használt gokartját is megtekinthették az érdeklődők.

Tamás Junior azóta természetesen már Valenciában rója a köröket, és a szabadedzéseken készül az Európa-bajnokság idei első hétvégjére, amelynek érdemi programja március 24-én, pénteken délben az időmérő edzéssel veszi kezdetét, majd már aznap megkezdődnek az előfutamok, amelyek egészen szombaton kora estig folytatódnak. Az elődöntőt és a döntőt szokás szerint vasárnap rendezik.

A valenciai fordulóról további információkat és eredményeket EZEN A LINKEN talál.