TEVÉKENYSÉGÜNK
A Motorsport Talent Management (MOTAM) a TRP Hungary 2021-ben létrehozott ága, amelynek célja, hogy sportolók előmenetelét segítse. A MOTAM a szponzoráció, a sportszakmai menedzselés, a fizikai és mentális felkészítés, a kommunikáció és a jogi háttér terén is szolgáltatásokat nyújt a felkarolt versenyzőknek, akik a pályafutásuk minden elemében szakemberek segítségére támaszkodhatnak a legjobb teljesítmény elérése érdekében.
Tapasztalatunk
A MOTAM egyebek mellett a WSK, a Champions of the Future, a CIK-FIA gokart-bajnokságokban, a BTCC betétfutamaként működő MINI Challenge-ben, a TCR bajnokságokban, az EnduroGP-világbajnokságban és a FIM SuperEnduro-világbajnokságban versenyeztetett pilótákat. A sportmenedzsment mellett innovatív üzleti és coaching koncepciók kidolgozása és megvalósítása is a MOTAM tevékenységei közé tartoznak.
hírek
Júniusban hazai pályán is szurkolhattunk túraautós versenyzőnknek
Júniusban sem tétlenkedtek a MOTAM versenyzői, számos országban mutatták meg tehetségüket a versenypályákon.
Gender Tamás Junior ismeretlen motorral is rögtön az élmezőnyben kezdett
Általa jól ismert pályán, eddig ismeretlen motorral és gumikkal kellett megbirkóznia Gender Tamás Juniornak az olaszországi Franciacortában. Az olasz IAME-sorozat hatodik állomásán szereplő versenyző azonnal felvette a ritmust. Az olasz IAME-sorozat 6. fordulójában...
Kihívásokkal teli hétvége vár Gender Tamás Juniorra Olaszországban
Számos dologhoz alkalmazkodnia kell a magyar gokartosnak az IAME-sorozat franciacortai állomásán.
Felemelő hangulatot, de balszerencsét hozott Losonczy Leventének a Hungaroring
Az Aggressive Team Italia versenyzője szombaton és vasárnap is balesetbe keveredett.
Remek rajtok és kiváló tempó Gender Tamás Juniortól az olasz bajnokságban
A magyar versenyző egyből felvette a ritmust La Concában.
Jó tempót mutatott, de csattanással ért véget Molnár Martin dániai Eb-szereplése
A tartalékmotorral versenyezve is erős eredményeket szállított a dániai Rodby-ban.









